Skip to main content
Tudástár · Csodavilág Fejlesztő

Amikor a hétköznapok kihívást jelentenek: Hogyan segít a neurofeedback tréning a különleges figyelmet igénylő gyerekeknek?

Sok szülő szembesül nap mint nap azzal, hogy gyermeke az átlagnál nehezebben találja meg a helyét a világban. Ismerős lehet, amikor a kicsi nem tud huzamosabb ideig egyhelyben maradni, állandóan izeg-mozog, vagy amikor nehezére esik szabályozni az indulatait – emiatt hiszti, dühkitörés tarkítja a mindennapokat. Ilyenkor gyakran jelentkeznek szélsőséges érzelmek, a figyelem gyorsan elterelődik. Előfordul, hogy a gyereket zavarják a hangos zajok vagy az éles fények, és a koncentrációja sem tartható fenn sokáig. Nem ritka, hogy elfelejt dolgokat, nehezebben érti meg az utasításokat vagy úgy tűnik, nem is figyel oda rájuk. A tanulás küzdelmessé, nehézzé válik számára, és a gyermek alacsonyabban teljesít, mint az a képességei alapján elvárható lenne tőle. Sok esetben nehezebben vagy nem megfelelő módon kapcsolódik másokhoz, emiatt nehezen tud beilleszkedni, magára marad. Mindez szorongást, alacsony önbizalmat vagy alvásproblémákat is eredményezhet.

Ezekkel a nehézségekkel én magam is naponta szembesülök saját gyermekeimmel kapcsolatban és a munkám során is.

Engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzak! A nevem Kiszl Ivett. Végzettségem szerint tanító, fejlesztő pedagógus, atipikus fejlődés szakirányon végzett szakember és neurofeedback tréner vagyok. Nem utolsó sorban két csodálatos kislány – egy autista és egy ADHD-s gyermek – büszke édesanyja. Munkám során gyakran találkozom különleges figyelmet igénylő gyerekekkel, akiknek személyre szabott segítségre és támogatásra van szükségük, így jól ismerem a tanulási és beilleszkedési nehézségekkel küzdő, autista vagy ADHD-s gyermekek hétköznapjait, támogatási igényeit és fejlesztési lehetőségeit. Szilárdan hiszek abban, hogy a fejlődésük, egyszerűbb és boldogabb életük kulcsa a feltétel nélküli elfogadásban, a biztonságot adó környezet megteremtésében és az egyénre szabott támogatásban rejlik. Jelenleg -naponta segítve őket- magántanárként és a Csodavilág Fejlesztőházban neurofeedback trénerként dolgozom a 18. kerületben. Nincs két egyforma gyermek, és a fejlődés útja is mindenkinél más tempóban, másképp zajlik. Időnként ez küzdelmes és hosszú, és az eredmény sokszor nem olyan gyors vagy látványos, mint ahogyan azt szeretnénk. De a gyermek, a pedagógus és a szülő együttműködése végül mindig meghozza a gyümölcsét.

Saját érintettségem miatt is, folyamatosan keresem azokat a módszereket, amik megkönnyítik a mindennapokat a gyermekek és családjuk számára. Így fedeztem fel a neurofeedbacket, és a benne rejlő lehetőségeket.

Azért szeretem ezt a módszert annyira, mert teljesen személyre szabható a támogatás, a hatékonysága tudományosan igazolt, ráadásul a gyerekek szinte észrevétlen módon tanulják meg ráhangolni magukat a helyes működésre, és sajátítják el a tudatos önszabályozást. A tréningnek köszönhetően idegrendszerük folyamatosan érik, csökken a mozgásigényük, ami a szorongásukból vagy ingerkeresésükből ered. Képesek lesznek hosszabb ideig nyugodtan ülni és kitartóan figyelni. Memóriájuk fejlődik, nő a teljesítményük és az önbizalmuk is. Az érzelemszabályozási nehézségekből és szorongásból fakadó negatív viselkedéses tüneteik enyhülnek, ami megkönnyíti számukra az együttműködést és a beilleszkedést. Ezáltal csökken a mindennapos konfliktushelyzetek száma otthon és az iskolában is, ami sokat javít a gyerekek és a család életminőségén.

Mitől működik a módszer?

A neurofeedback tréning egy tudományosan bizonyított és hatékony fejlesztő eljárás, amely az agyhullámok mérésén és optimalizálásán alapul. A hajas fejbőrre helyezett elektródák segítségével rögzítjük az agyi hullámokat. Ez a teljesen fájdalommentes EEG mérés a piacon kapható egyik legmodernebb, orvostechnikai NeXus-10 MK II biofeedback készülékkel történik. A mérés megmutatja, mely agyi területeken mely agyhullámoknál vannak az optimális állapottól való eltérések és mire kell fókuszálni. Tréning közben a gyerek mesét vagy filmet néz, és amikor az agyhullámok eltérnek a kívánt szinttől, a film megáll. Ez egy visszacsatolás, ami elindítja az agyban az önszabályozó folyamatot – és az agy, alkalmazkodóképességének (neuroplaszticitásának) köszönhetően, megtanulja az optimális működést, és új agyi kapcsolatok jönnek létre. A tréner végig jelen van, és folyamatos visszajelzések adásával támogatja ezt a tanulási folyamatot, a gyermek pedig megtanul nyugodtan ülni, megtanulja az eltérő agyhullámokat visszaállítani a normál vagy ahhoz közeli tartományba, és elérni az optimális agyi aktivitást és idegrendszeri működést.

Miben segít a neurofeedback tréning gyerekeknek?

Kutatások igazolták, hogy a neurofeedback:

  • javítja az idegrendszeri érettséget;
  • fejleszti a figyelmet, koncentrációt, gyorsabb reakcióidőhöz és pontosabb feldolgozáshoz vezet;
  • javítja a memóriát, megkönnyíti a tanult információk felidézését, segíti a feladatok lépéseinek fejben tartását (munkamemória)
  • növeli a kognitív teljesítményt;
  • javulnak a motoros funkciók, a mozgás összerendezettebbé válik;
  • fejleszti az önszabályozási képességet: enyhíti az impulzivitást, csökken dühkitöréseket, „meltdown-ok száma
  • javul a mentális egészség: csökken a szorongás, a hangulatzavarok, alvásproblémák és a depresszió
  • csökkenti az autizmus (ASD), ADHD tüneteit
  • csökken az epilepsziás rohamok száma és intenzitása;
  • segít megszüntetni az éjszakai ágybavizelést.

A gyerekek fejlődése egyéni ütemben zajlik. Van, akinél már 20, másnál 40 alkalom után látványos változás figyelhető meg.

Fontos azonban tudni, hogy bár a neurofeedback tréning egy hatásos kiegészítő eljárás, de bizonyos esetekben nem helyettesíti a pszichológusi, orvosi vagy gyógypedagógiai támogatást!

Amennyiben felkeltette érdeklődését a neurofeedback, további információkat talál a Csodavilág Fejlesztőház oldalán, vagy forduljon hozzám bizalommal!
Neurofeedback tréning gyerekeknek – részletek az oldalon
Telefonszámom: 06/20 438-8118

A fejlődés kulcsa a támogatásban és az elfogadásban rejlik – itt a lehetőség, hogy együtt könnyebbé, örömtelibbé tegyük a mindennapokat!

A SZERZŐRŐL

Papp Krisztina

Szakvizsgázott gyógypedagógus (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1996), alapozó mozgásterapeuta, neurofeedback tréner és AIT terapeuta – a Csodavilág Fejlesztő tulajdonosa. Bemutatkozás →

Foglaljon időpontot

Online foglalás 5 000 Ft előleggel, vagy hívja Krisztinát – telefonon is szívesen egyeztet.

Már van időpontja?

A vizsgálat előtt töltse ki online mindhárom kérdőívet – menet közben elmentheti, és később folytathatja.

Felismerte a gyermekét?

Egy vizsgálat megmutatja, mi áll a nehézség mögött. Szabad időpontok online, vagy hívja Krisztinát.

Csodavilág Fejlesztő – gyermekfejlesztés Budapest XVIII.
Adatvédelmi áttekintés

A weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A sütik adatait a böngészője tárolja: segítenek felismerni, ha visszatér az oldalra, és megmutatják, mely részek a leghasznosabbak a látogatók számára.